Emlék

Egyszer Bajáról hazafelé jövet, Huba elmesélt egy meghatározó történetet az életéből.

"Tíz éves lehettem, még a serdülésen innen. Nem érdekeltek a lányok, nem foglalkoztam velük.
Egyszer azonban hatalmas betűkkel kiírva láttam a nevem az iskola falán: SZERETLEK HUBA!
Szégyelltem magam, mérges voltam, majd szétvetett a düh. Tudtam, ki volt, egy kislány az osztályból, aki mindig "furcsán" nézett rám. Reggel az "osztály vigyázz"-kor nem sokkal előttem állt. Bennem fortyogott a düh. Meg akartam bosszulni. És akkor  minden erőmmel belerúgtam a bokájába.
Nem sírt fel, nem jajdult fel, nem kezdett árulkodni. Csak hátranézett rám, szeme tele volt végtelen fájdalommal, és csendesen potyogtak a könnyei....
60 év eltelt, de azt az arcot soha nem tudom elfeledni. Örökre meghatározta  a másik emberhez való viszonyulásomat"

Bálványos Huba halálára

Ezt az idézetet Alíz, a felesége küldte:

Szent Ágoston

Ne sírj, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem hátunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék

a gondolataidon kívül...

csak mert a szemem nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg is fogod találni a lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légyszives... ha lehet,

töröld le könnyeidet

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.