Egyszer Bajáról hazafelé jövet, Huba elmesélt egy meghatározó történetet az életéből.
"Tíz éves lehettem, még a serdülésen innen. Nem érdekeltek a lányok, nem foglalkoztam velük.
Egyszer azonban hatalmas betűkkel kiírva láttam a nevem az iskola falán: SZERETLEK HUBA!
Szégyelltem magam, mérges voltam, majd szétvetett a düh. Tudtam, ki volt, egy kislány az osztályból, aki mindig "furcsán" nézett rám. Reggel az "osztály vigyázz"-kor nem sokkal előttem állt. Bennem fortyogott a düh. Meg akartam bosszulni. És akkor minden erőmmel belerúgtam a bokájába.
Nem sírt fel, nem jajdult fel, nem kezdett árulkodni. Csak hátranézett rám, szeme tele volt végtelen fájdalommal, és csendesen potyogtak a könnyei....
60 év eltelt, de azt az arcot soha nem tudom elfeledni. Örökre meghatározta a másik emberhez való viszonyulásomat"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése